A kelet kincse a meditáció, a nyugaté pedig a terápia
„A testi egészséget a spirituális gyakorlás alapvető részének tekintik. A beteg test szétszórttá teszi az elmét, mert minden energiát közvetlenül a testbe irányít. Annak az embernek, akinek beteg a teste, nincs elég energiája, hogy a lénye más aspektusain dolgozzon.” (Szvámi Ráma)
Amit Szvámi Ráma a lényünk más aspektusain való dolgozás alatt ért, az egyszerűen kifejezve a meditáció. A meditációt a jóga koronaékszerének is tekinthetjük, mert rendkívül értékes, ha képesek vagyunk rendszeresen és stabilan meditációt gyakorolni. A meditáció és a jóga végső spirituális célja ugyanaz, a gondolatok teljes lecsendesítése és az elme uralása.
Ha ezen a spirituális úton haladunk, akkor a testi betegségek gátolják a gyakorlást és előrehaladást. Ha olyan testi betegségünk van, amely megakadályozza a szabad mozgást, akkor esetleg nem is tudunk leülni meditálni. A betegségek általában fájdalommal járnak, ez a fájdalom pedig magára vonja a tudatos figyelmünket, és elveszítjük a meditáció tárgyára való fókuszt. A testi panaszok kapcsán lecsökken az energiaszintünk és a motivációnk is.
Egy idő után sokkal fontosabb lesz a betegség felé fordulni és arra fókuszálni, mint a gyakorlás és a meditáció felé, ami gyógyulást tudna hozni, hiszen most már az orvosi körökben is kezd elfogadottá válni, hogy a testi betegségeknek lelki eredete van, tehát az elmében gyökereznek. Ha megtaláljuk a problémánk gyökerét, akkor oda már el sem kell jutnunk, hogy a testünk megbetegedjen. A jóga vagy meditáció gyakorlása egy kialakított szokás eredménye, hiszen a gyakorló arra kondicionálta magát, hogy gyakoroljon. Ha ebbe a szokásrendszerbe belejön egy betegség, akkor a gyakorló elkezdi kihagyni a gyakorlást, mert nincs elég energiája. Ha pedig elkezdi kihagyni az alkalmakat, akkor felépül egy új szokás, amelyiknek a gyakorlás többé nem része.
Ahogy Szvámi Ráma is említi, a beteg test szétszórttá teszi az elmét, tehát ellehetetleníti a meditációt. Amit a keleti hagyományok nem említenek, az az, hogy a 'beteg', patológiás személyiség is szétszórttá teszi az elmét, és ugyanúgy ellehetetleníti a meditációt. Mi történik ugyanis akkor, amikor leülünk egy párnára meditálni? Elkezdenek feláramlani a tudatunkba azok a tartalmak, amikre addig nem fordítottunk figyelmet, amik nincsenek bennünk megdolgozva. Minél több dolog nincs megdolgozva, annál inkább elárasztják az elmét ezek a felfelé törő belső tartalmak. Ebben gyökerezik az, hogy a szétszórt elme nem tud elcsendesedni, és ebből kifolyólag megjelenik a testben a betegség is, hiszen hogyan tudna lecsendesedni az olyan elme, melynek különböző megdolgozatlan tartalmai (képek, gondolatok, érzelmek) folyamatosan, megállás nélkül áramlanak fel a tudatba? Itt jön képbe a nyugat által kidolgozott kincs, amit a keleti hagyományok nem művelnek, mégpedig a személyiségen való dolgozás, a terápia és az önismereti út.
A jóga fizikai gyakorlatainak két célja van. Az egyik része az, hogy a testet egészségessé tegyék célzott gyakorlatok által, a másik pedig a gerinc és a gerinctartó izmok megerősítése, hogy lehetségessé váljon a rendszeres meditáció, amely haladóknál akár napi több órát is igénybe vehet. A jóga ugyanakkor az elme tisztulását is célozza, mivel amikor a fizikai gyakorlatokat végezzük, a figyelmünket arra a területre helyezzük, amin éppen dolgozunk. Ez annak a gyakorlása, hogy teljesen benne legyünk abban, amit éppen csinálunk, és ezáltal benne tudjunk lenni az Itt és Most-ban. Az integrál szemléletben ezeknek a gyakorlatoknak a szerves része az elme, és ezáltal a test 'tisztítása' a személyiségfejlesztő út által, amely kiegészíti és segíti a spirituális úton történő haladást.
